Bemutatkozás - merina

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Bemutatkozás


Bemutatkozás


Sok szeretettel köszöntelek kedves Látogató!


Megyeri Andrea vagyok, egy kislány anyukája.
Végzettségem szerint női-szabó. Már a gimnáziumi éveim alatt is nagyon szerettem varrogatni, barátnőknek, ismerősöknek, édesanyámnak szoknyát, ruhát készíteni. Az iskolai éveim után alkalmazottként dolgoztam.

Tíz év varrogatás után 6 évet tölttem különböző országokban, mint külügyminisztériumi kiküldött, de érdekes módon ott is a varrás volt az egyik kedvenc szabadidős tevékenységem.

Hazaérkezésem után egy méretes szabóságot nyitottam Budapesten, a Teréz körúton, majd a terhességem alatt, úgy döntöttem, hogy inkább itthon maradok és a saját műhelyemben dolgozom, és ez azóta is így van.

Sokáig gondolkodtam, mi is az ami igazán testhezálló lenne, mivel a ruhajavítás, méretes szabóság már nem igazán volt a kedvencem.
Mindig is vidám, ha úgy jobban tetszik kissé infantilis embernek ismertem magam, szeretem a gyerekes, babás, vicces, megmosolyogtató dolgokat.  Végül elhatároztam, hogy kismama felsők, azon belül is elsősorban vicces, vidám felsők készítésével kezdek foglalkozni - persze a régi ügyfeleim nagyrészét azért megtartottam - ha szabad ilyet mondani, és továbbra is szeretem az egyedi kézműves munkákat, de nemsokára előrukkolok a babacsörgőkkel, csörgős kockákkal, nyálkendőkkel, és még ami eszembe jut, illetve amire még igény van.

Az anyagok, melyekből készítem a felsőket, biztosan jó minőségűek (nem kínai), hiszen a mai napig ebből varrom a kislányom felsőit is, így a mosás- hordás próba élesben megy, tudom mit bír ki egy minta és az anyag egy kisiskolásnál.

Egyszóval nem egy nagy gyárral, üzemmel, többemberes műhellyel van dolgod, kizárólag az én kezem közül kerülnek ki a felsők.
Ez talán azért is jó, mert nyugodtan felhívhatsz, üzenetet küldesz, bármilyen kérdéssel, egyedi igénnyel, mindenben megpróbálok a kedvedben járni és maximálisan kiszolgálni, legyen az méret-, fazonváltoztatás, méretválasztás, de szívesen segítek az online fizetéssel (regisztráció nélkül is működik) kapcsolatban is, ha nem vagy jártas benne.

Az ÁFSZ részben megtalálod a vásárlási garanciát.

Köszönöm, ha elolvastad, legyen további szép napod!

Megyeri Andrea


 
Copyright 2015. All rights reserved by Merina.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz